A visszaszámláló fő feladata a forgalomirányító jelzőlámpáknál várakozó és az oda érkező járműveknek jelezni azt, hogy a pillanatnyi jelzéskép (előreláthatólag) még mennyi ideig fog fennállni.
Az eszköz két bemenet jelzésének hosszát tudja mérni és jelezni, bemenetenként maximum 255 másodperces hosszban. A visszaszámlálás csak az 1-99 értékeket jelzi ki, ennél kisebb illetve nagyobb szám nem jelenik meg.
A kijelzés karbantartást nem igénylő magas fényű LED-ekkel történik, ezek erős fénye akár nappal is kellő távolságból teszi lehetővé a kijelzett számok olvashatóságát. A kijelzés fényerő szabályzással is rendelkezik, amely sötétben a fényerőt csökkenti, ezzel biztosítva azt, hogy a járművezetőt a sötétben ne vakítsa. A számok mérete: (1 számjegy) 155 mm magas és 80 mm széles, összesen két, teljes értékű (0...9) számjegy.
A készülék 300-as Futurit lámpafejbe szerelhető, így esztétikusan illeszthető a meglévő lámpafejek jelentős részéhez. Használata nem igényel semmilyen átalakítást a forgalomirányító berendezés részéről.
A készülék a piros és zöld bemenetek ideit egymástól függetlenül méri, és az adott bemenetnek megfelelő színnel jelzi ki a kijelzőn (a piros időből visszamaradó értéket piros, a zöldből visszamaradót zöld színnel).
A visszaszámláló a visszamaradó időt az előző ciklusok mérései alapján jelzi ki. Amennyiben a jelenlegi piros- és zöldidők az előző ciklusokhoz képest jelentősen megváltoznak (hangolás, programváltás), úgy néhány cikluson keresztül az újratanulás idejére a kijelzés nem látható. Egyedülálló módon azonban a visszaszámláló képes fogadni egy programváltás jelet, amely a kijelzést azonnal tiltja, és csak akkor jelez ki újra, ha már pontosak a mért értékek. Íly módon a kijelző programváltáskor sem ad téves jelzést. A készülék képes továbbá csak az egyik idő számolására is (csak piros, vagy csak zöld).